Bejegyzések

Jogosítvány Törökországban I/II. - Én és a török közlekedés, avagy egy egyelőre be nem teljesedett szerelem története...

Kép
Jogosítvány Törökországban I/I. - Én és a török közlekedés, avagy egy egyelőre be nem teljesedett szerelem története... Szóval, igazából, ahogy az évek alatt kirajzolódott előttem az adanai tömegközlekedés képe (bár, képe csak azoknak a dolgoknak lehet, amik léteznek, és nem vagyok benne egészen biztos, hogy az itteni tömegközlekedés sikerrel kvalifikálna a „létezés” témakörében... Ja, hogy arról a tíz buszról beszélünk, amik néha talán jönnek, meg a metróról, ami az elmegyógyintézeten és a helyi „ nyóckeren ” kívül sehova nem megy? My bad .), egyre erősebben éreztem, hogy nekem itt egy nap vezetnem kell majd, vagy pedig élek a harmadik opcióval, mint egy mindenféle fóbiával rendelkező ismerősöm, hogy gyalogolok mindenhová. Életem végéig. Ezt még átgondolom, nem dobunk ki mindent opciót az ablakon azonnal... Ennél megfontoltabbak vagyunk. Ezzel alapvetően nincs is semmi baj. Mármint azon kívül, hogy soha életemben egy másodpercig nem érdekelt a jogosítvány megszerzése, arról pedig,...

A hat legidegesítőbb dolog számomra Törökországban...

Kép
 A hat legidegesítőbb dolog számomra Törökországban... 1.       A szabályok teljes ignorálása Törökországban valahogy mindenki elvárja, hogy a szabályok hozzá és az ő kívánalmaihoz igazodjanak. Ha nem igazodnak, akkor írják át, csinálják máshogy, tegyenek kivételt, oldják meg, és közben a többségben fel sem merül, hogy talán egyszer-egyszer neki kellene a törvényekhez, szabályokhoz igazodnia, legalább minimálisan, hanem szívesebben veri a tam-tamot az adott hivatalban vagy bárhol másutt felháborodva, aminek az eredménye az, hogy standard szabályok alapján működő dolgok, amiknek mindenhol egyformának kellene lennie városról-városra változnak, teljesen összezavarva mindenkit. Mivel emiatt hiába nézed meg, hogy mi kell az adott ügyintézéshez, mire odajutsz ott helyben kiderül, hogy az nem is kellett volna, hanem helyette egy másik dolog kell, de csak neked, csak most, ha elmész ide meg oda, akkor gyorsan megoldják egy teljesen másik papírral, amiről fogalm...

Hogyan házasodjunk török módra? Avagy megismerkedéstől az aranytűzésig...

Kép
                                                    Hogyan házasodjunk török módra? Avagy megismerkedéstől az aranytűzésig... Mivel magát a lagzi menetét és furcsaságait már kiveséztük ITT, ezért ma gondoltam megírom azt a néha végeláthatatlanul hosszú és bonyolult folyamatot, amely az oltárig kalauzolja el az olvasót török módra. De miért is lenne ez olyan hosszú? Ugye, nézzük az általános magyar receptet! A fiú találkozik a lánnyal valamilyen úton-módon (barátok által, szórakozóhelyen például), randiznak, párkapcsolatba kezdenek, bemutatkoznak a szülőknek, barátoknak, aztán pár hónap múlva esetleg összeköltöznek, hiszen szentül él a mantra, miszerint „ lakva ismerszik meg a másik ”, majd pedig pár év múlva (vagy, aki amikor akar), ha épp úgy döntenek, és szeretnének is, akkor összeházasodnak (de többségében már ez előtt is egymás családjának a rés...

Ha már összeházasodtunk... Avagy a „családi vízum” megszerzése Törökországban...

   Ha már összeházasodtunk... Avagy a „családi vízum” megszerzése Törökországban... Szóval, ha már nagy nehezen sikerült (vagy épp könnyen, kinek, mi) házasságot kötnünk Törökországban, és átverekedtük magunkat a bürokrácia viharos tengerén (erről ITT és ITT olvashatsz bővebben), felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mi történik ezután, ha esetleg maradni is szeretnék hites urunk (vagy hölgyünk) oldalán Törökországban. A válasz nagyon egyszerű: családi vízum ot kell intéznünk vagyis „ aile ikamet izni ”-t. Itt szeretném előre kiemelni, hogy attól, házasságot kötöttünk még nem kezdődik el automatikusan semmilyen tartózkodási engedélyünk , nem nyertünk automatikusan jogosultságot minden nélkül a tartózkodásra, szóval ugyanúgy fogynak a turistavízumunk napjai, és igen, ugyanúgy büntetnek, ha elfogynak például a „turistás” napjaink. Szóval, ezt mindenképp el kell intézni, mielőtt belecsapnánk a nagybetűs Házas Élet be. De mi kell egy ilyen vízumhoz? Az ehhez az engedélyhez ké...

Az iszlámból eredő kifejezések a török nyelvben...

Kép
Ezeket a szavakat mind halljuk, ha valaha betettük a lábunkat Törökország területére, de nem feltétlen vagyunk tisztában az értelmükkel azonnal, (hiszen többségében arab eredetű kifejezésekről van szó, így alaposan próbára tehetik a bimbózó török nyelvtudást) de még egy gyors szótárazás után sem gyakran. Viszont a hétköznapi élet elengedhetetlen kifejezései. Úgyhogy most nézzük át együtt a leggyakoribbakat! 1. Allahallah! // Allah allah! // Allahhallah (ahogyan leginkább hangzik)... Kezdjük ezzel az egyszerűvel! Ebben a kifejezésben az „Allah” (isten) szó került duplázásra. Legtöbbször egyfajta indulatot kifejező kifejezésként hallhatjuk, de nem feltétlen kell indulatosnak lenni a használatához. Meglepődéskor, csodálkozáskor is használható kifejezés. 2. Allah senden razı olsun A köszönetnyilvánítás egyik formája, ami elsőre kicsit soknak és hosszúnak tűnhet, de kifejezetten szép kifejezés, hiszen egyszerre fejezzük ki a hálánkat az adott illető felé, és emellé...

Hogyan házasodjunk Törökországban? I/II. - A törökországi papírok

Hogyan házasodjunk Törökországban? I/II. Avagy milyen papírok kellenek Törökországból? Az első rész hatalmas olvasottsága okán (mindenki Törökországban akar házasodni?), amit ITT találtok, (itt azt írtam le részletesen, hogy milyen papírok kellenek a külföldi félnek Magyarországról a törökországi házasságkötéshez), gondoltam leírom, hogy milyen további iratok kellettek még innen Törökországból (ez már mindkét félnek), ahhoz, hogy házasságot köthessünk. Mi kizárólag a felsorolásra kerülő dolgokat szereztük be, és ezekkel nem tapasztaltunk semmi problémát, azonban mint minden papírozós témában Törökországban, előfordulhat, hogy tőletek mást kérnek, mást is kérhetnek vagy máshonnan kérik. Ezt én csak ilyen útmutatónak szánom, hogy elvileg ez is elég lehet, de mindenképp javaslom, hogy mielőtt elkezdenétek a procedúrát, menjetek el a lakhelyetek szerinti evlendirme dairesi -be (ez a házasságkötéssel foglalkozó hivatal), és kérjetek tájékoztatást. Szóval, miután áthurcibáltuk...

Tíz meglepő dolog és tévhit Törökországgal kapcsolatban...

Kép
Tíz meglepő dolog és tévhit Törökországgal kapcsolatban... 1. A tisztaságmánia... I gazából, amikor idejöttem, akkor azt hittem, hogy van némi fogalmam a takarításról, mivel hát természetesen otthon is szoktuk űzni eme cselekvést, szóval gondoltam, tán a világ itteni részén is felporszívózunk, felmosunk, port törlünk meg ilyen alapvető dolgokat csinálunk. Súlyosan tévedtem. A takarítás Törökországban egy másik dimenzió, mondhatni társadalmi elfoglaltság, némelyeknél szinte már-már hobbiszámba menő foglalatoskodás. De nem ám úgy, hogy csak porszívózunk, aztán felmosunk. Rettenetek rettenetje... még elképzelni is rossz, hogy csak ennyiből állna a padló takarítása például. Nem. Itt sok helyen a sima felmosó sem divat, hiszen az nem tisztít rendesen, így minden valamire való török állampolgár tudja, hogy a padló csak akkor lehet tiszta, ha azt a két kezeddel, meg egy természetesen előre kitisztított, fertőtlenített (nem ám csak kimosod, isten ments...) anyagdarabbal nyal...