POSTCARDS FROM TURKEY

Öt török étek, amit mindenkinek ki kell próbálnia…   Mondhatnám, hogy „ ó, igen átlépve a határt, sőt mi több még otthonról hatalmas rajongója lettem az összes török ételnek, ami ezen a földön megterem, és minden a sarki kebebosnál kezdődött, hogy aztán az Adana Kebabbal teljesedjen ki… ”, de akkor kifejezetten nagyot hazudnék, amit meg nem szeretnék. Úgyhogy inkább úgy fogalmazok, hogy rajongásom meglehetősen lassan alakult ki a török konyha iránt, és az első időkben hónapokat töltöttem Isztambulban úgy, hogy egyszer sem ettem tisztességes török vacsorát. Sőt, mi több… még csak eszembe sem jutott, hogy ilyesmi egyáltalán a világon van, pedig szinte majdnem minden este étteremben ettünk. A miértre itt annyi a válasz, hogy ekkoriban főképp modellekkel voltam körülvéve (ők meg miért is ennének ugyebár…), meg alapvetően nemzetközi társasággal, akik között szinte nem is volt török emberke, így a csodálatos törökországi ételek fontossága pont, hogy Isztambulban sikkadt el a szám

Mi jön a távkapcsolat után, avagy alkalmazkodás egy új környezethez? Ha távkapcsolatokról beszélünk, akkor általában az első, amit megemlítenek, az a távolság folytonos legyőzése, hogy hogyan lehet kibírni (ki lehet-e egyáltalán, kérdezik még sokan), hogyan tud a pár találkozni, hogyan lehet megbízni egymásban, amikor akár egy óceán választ el egymástól, és hogyan lehet fenntartani a tüzet, a rajongást, a szerelmet egymás iránt… Viszont van egy valami, amiről senki nem beszél, és ami gyakran a párnak is csupán már a „finisben” jut eszébe… mi van a távkapcsolat után? Mi jön azután, hogy akár évekig megküzdöttetek a távolsággal, és elköltöttetek egy kisebb vagyont repülőjegyekre? Mi jön a szürke hétköznapokban egy teljesen más országban, kultúrában? És hogyan lehet túlélni? Ez az, amiről senki nem beszél, pedig ha ennyire megkomolyodott a kapcsolat, akkor ez az élet hátralévő részét jelenti… Én ebben a cikkben kizárólag a saját tapasztalataim alapján alkotom