POSTCARDS FROM TURKEY

„Sztereotípiák”, amiket talán minden törökül beszélő külföldi hallhatott már Ebben a bejegyzésben olyan gyakran ismételt mondatokat gyűjtöttem egy csokorba, amivel én viszonylag gyakorta találkoztam mind Törökországban, mind pedig itthon, amikor nyelvtudásra, nyelvekre terelődött a téma, és előjött a török nyelv… De kezdjük is el! 1. „És akkor tudsz olvasni is?”  avagy amikor nem tudja, hogy a törököt pontosan ugyanazzal az ábécével írják (néhány plusszal kiegészítve, ugye), mint a saját anyanyelvét… Igen, kedves barátom, mint mindannyiunkat, akik a Föld teke szerencsésebb felén élnek (Istennek legyen hála érte!) engem is megáldottak az olvasás órák varázsával a magyar közoktatásban, így életem nagyjából 6.évére egészen megfelelően sikerült elsajátítanom ezt a képességet. Mára ez a sztenderd válaszom erre a kérdésre, amelyet én személy szerint túl sokszor kaptam meg ezidáig (és amelyet boci szemek követnek), korábban egy bájos „mi a probléma lényege?” c. arcki

A szükség nagy úr, avagy mi kell, mi nem kell törökül? – 1. rész Mai bejegyzésünkben a „szükség” témáját fogjuk körbejárni a lehető legalaposabban, és a lehető legegyszerűbben természetesen. Akkor kezdjük is el! Több alpontra fogom bontani a különböző kifejezési módokat, hogy minél világosabb legyen a használatuk.  1. Laz ı m, Gerek - Ez az első szükséget kifejező szavaink , amelyek az egyik leggyakrabban alkalmazott „szükség”-ünk. Erősségében nem különbözik a magyar „kell” szavunktól. Ha valahová mennünk kell, valamit vennünk kell, és társai, akkor ezt nyugodtan alkalmazzuk. - Nézzünk egy példát, hogy lássuk, hogyan épül fel egy mondat ennek a szónak a segítségével! Benim okuma m laz ı m / gerek. (Olvasnom kell.) - Miből áll ez a mondat, és minek mi a funkciója? ·     benim – enyém => így jelölöm, hogy kinek kell az adott cselekvést elkövetnie. NEM muszáj használni (csak ha hangsúlyozni szeretnék, hogy az ÉN adott cselekvésem szükséges)