Mi jön a távkapcsolat után, avagy alkalmazkodás az új környezethez?

Mi jön a távkapcsolat után, avagy alkalmazkodás egy új környezethez?

Ha távkapcsolatokról beszélünk, akkor általában az első, amit megemlítenek, az a távolság folytonos legyőzése, hogy hogyan lehet kibírni (ki lehet-e egyáltalán, kérdezik még sokan), hogyan tud a pár találkozni, hogyan lehet megbízni egymásban, amikor akár egy óceán választ el egymástól, és hogyan lehet fenntartani a tüzet, a rajongást, a szerelmet egymás iránt…

Viszont van egy valami, amiről senki nem beszél, és ami gyakran a párnak is csupán már a „finisben” jut eszébe… mi van a távkapcsolat után? Mi jön azután, hogy akár évekig megküzdöttetek a távolsággal, és elköltöttetek egy kisebb vagyont repülőjegyekre? Mi jön a szürke hétköznapokban egy teljesen más országban, kultúrában? És hogyan lehet túlélni? Ez az, amiről senki nem beszél, pedig ha ennyire megkomolyodott a kapcsolat, akkor ez az élet hátralévő részét jelenti…

Én ebben a cikkben kizárólag a saját tapasztalataim alapján alkotom meg a véleményemet, és bár néhány pont alkalmazható bármely távkapcsolatra, a többség a Törökországgal kapcsolatos meglátásokra van leszűkítve. Nem bírálásnak, kritikának szánom, vagy hatalmas mindenki által követendő igazságnak szánom, isten ments… ezekbe én magamnak is bele kellett gondolnom vagy épp át kellett élnem.

1. Nem fogsz úgy élni, ahogyan korábban… és ne is ragaszkodj hozzá.

Sok lányt látok, akik örvendeznek, hogy „de bezzeg az ő pasijuk abszolút „európaias” (ez mindig érdekelt, hogy mégis mit akar jelenteni… Nem akad ki a miniszoknyán, és nem böjtöl?) , és az ő életük mellette semmiben nem változik, minden ugyanolyan…” van egy rossz hírem…

Még az ilyen európaias pasiknak is van rokonságuk (jobb esetben), és még az ilyen európaias pasik is ugyanabban a Törökországban élnek, ahol a többi, kevésbé európaias férfi, és lehet, hogy a nyaraláson meg otthon teljesen laza minden, de sajnos az élet nemcsak ebből áll, illetve nem csak ő lesz benne az életedben, ha egyszer úgy döntötök, hogy errefelé tervezitek elkezdeni az életeteket.

És akkor igenis szembekerülhetsz olyan szokásokkal, szabályokkal, magatartásokkal, amik egyáltalán nem biztos, hogy tetszeni fognak (és itt nem arra gondolok, hogy minden hajnalban az ezan hangja ébreszt), amiket neked is alkalmaznod kell majd a saját életedben, és amiket viszont huzamosabb ideig „el kell tűrnöd” a közvetlen környezetedben. Ezek ellen lehet küzdeni, lehet évekig magyarázni, hogy „de én magyar/timbuktui/angolai vagyok, és mi ezt akkor is így csináljuk…”, hosszútávon, csak te fogsz belefáradni egyedül. Nem kell megváltoznia senkinek, de nagyon nagyfokú alkalmazkodóképesség szükségeltetik, mert akárki akármennyire is európaias, itteni szabályokat nem fog újraírni vagy gondolkodást megváltoztatni, pláne bizonyos témákban. De mindehhez megértően és végletekig udvariasan fognak bólogatni, ami elsőre teljesen félrevezető lesz.

2. Lehet, hogy egyedül leszel… sokat.

A legfontosabb dolog, amit szerintem mindenkinek meg kell tennie még a távkapcsolat időszaka alatt, hogy kapcsolatokat alakít ki a leendő környezetével, mert esetenként hatalmas váltás lehet, hogy a korábban folyton érdeklődő rokonok, barátok hétfő reggel igenis munkába mennek vagy az életük nagy részében nem fognak tudni törődni veled, mert meg van a saját életük, ahogyan neked is…

Csak abban éppenséggel lehet, hogy az első időkben semmi nem fog beletartozni, mert még lehet, hogy nem találtál munkát (vagy nem is fogsz dolgozni), és állandóan otthon vagy. Meg kell tanulnod egyedül lenni, és ami még fontosabb, meg kell tanulnod ettől nem depresszióba esni, mert onnantól nagyon nehéz lesz visszakecmeregni az életbe.

A legfontosabb, hogy legyen egy napirend kialakítva, amihez tudsz alkalmazkodni. Habár, nekem most van mivel elfoglalnom magamat (szakdolgozat írás), ez pont egy magányos elfoglaltság, így erre fokozottan odafigyelek.

Nem kell semmi bonyolult dologra gondolni… reggel kelés (iszonyat csábító lehet, de ne kezdjetek el soha egész délelőttöket ellustálkodni az ágyban, mondván „úgysem  megyek sehova!”, mert annak hosszútávon nagyon rossz vége lesz), reggeli, lakás összerendezése, utána esetleg lemenni úszni, majd magad rendberakása kicsit, utána kis séta. Fedezd fel a környéket vagy mozdulj ki akár egy kicsit olvasni egy közeli parkba, de a lényeg, hogy sose tölts napokat a négy fal között, mert tapasztalatom szerint nagyon hamar eljöhet így az az időszak, amikor egyszerűen félni fogsz kilépni az utcára, és ezt a félelmet könnyedén fizikai tünetek is kezdhetik kísérni. Ezt jobb megelőzni.

Friss hozzávalók beszerzése (ez is hasznos, mert közben megtalálhatod a közelben lévő legszebb, legfrissebb gyümölcsöket, zöldségeket árusító piacokat, amik csak hasznotokra válnak), főzés (ez persze egyéni preferencia, de például számomra a főzés is egy nagyon jó és hasznos unaloműzés, és egy folyamatos tanulásai folyamat, amiben viszonylag gyorsan tudsz visszacsatolást kapni, és így sikerélményt elérni), ezután „tanulás”.

Számomra ez most főképp szakirodalmak olvasása es rendszerezése, de igazából bármi lehet, ami kicsit „stimulál” agyilag, mert véleményem szerint ez is egy nagyon fontos pont, mert könnyen bele lehet esni abba a hibába, hogy csak nyomkodjuk a telefont vagy a tabletet, és hopp… eltelt a délután… ez egy hétig lehet pihentető, de hosszútávon nagyon káros lesz. Ha épp nincs kedvem szakirodalmazni, akkor inkább nyelvet tanulok, az is mindig hasznos. Utána jöhet kis edzés esetleg.

3. Mindent intézz magadnak!

Én tudom magamról, hogy egy kicsit visszahúzódóbb személyiség vagyok, így lehet, hogy egy nálam bátrabb embernek ez például eszébe sem jut, de azért leírom… tehát mindent intézz magadnak, ne hagyd, hogy egy másodpercre is úgy érezd, hogy bárkire is rászorulsz. Ha fájdalomcsillapító kell, akkor igenis egyedül keresd meg a legközelebbi gyógyszertárat és igenis egyedül pantomimezd el, ha kell, hogy mi fáj, mert utána sokkal jobban fogod magad érezni, hogy ezt te intézted el magadnak. Szerintem egy egyelőre idegen környezetben ez nagyon fontos.

Ugyanez áll ehhez hasonló szituációkra, mint akár rendelés egy kávézóban vagy érdeklődés a boltban vagy akármi más… Ezek Magyarországon teljesen nevetséges dolgoknak tűnhetnek, de egy idegennyelven előadni mindezt gyakran félelmetes lehet elsőre.  A lényeg, hogy mindig „terheld” magadat, mindig legyenek új kihívások, mert csak így fogod magadat talpraesettnek érezni egy adott környezetben, ami elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott élethez.

4. Tanuld meg a nyelvet…

Ez sem egy különleges receptúra legextrább összetevője, de igenis fontos, ha hosszútávon szeretnél valahol letelepedni. Törökországban meg pláne. Lehet, hogy a pároddal/férjeddel teljesen jól elvagytok például angolul, de hosszabb időtartam alatt, ő nem lehet mindig a sarkadban, hogy kisegítsen, és nagyon hamar bele fogsz futni olyan helyzetekbe, hogy körülötted senkivel nem lesz közös nyelved, nem fogják érteni, hogy mit akarsz (még ha kedvesen és mosolyogva bólogatnak, akkor sem), és nem fogod tudni elintézni, azt amit akarsz (munka témakörben meg pláne elengedhetetlen).

És mindez lehet, hogy egy pár alkalommal viccesnek tűnhet, hosszútávon nem lesz az, hanem inkább önbizalomromboló, hogy mondjuk nem tudod elmagyarázni az orvosnak, hogy milyen mértékű és érzetű a fájdalom vagy hogy huszadjára próbálnak átvágni valamilyen üzletben, mert látják, hogy úgyse érted, hogy mit mondanak. Úgyhogy muszáj tanulni, nincs kifogás.

Ez a hétköznapi élet több aspektusában is fontos, nem csak a fent említett dolgokban, így például a kapcsolatteremtésben is. Biztos vagyok benne, hogy olyan emberekkel leszel körüléve, akik alapvetően jó szándékúak és teljes mértékben segítőkészek és érdeklődőek, és fognak próbálkozni veled angolul beszélni. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy rengeteg eset lesz, amikor épp valamit nem tudnak vagy egy gyorsabb egymás közti társalgásban nem fognak elmondani angolul, és te csak így ülsz, és kínosan mosolyogsz, mert két gyors mondat miatt már tök nem ott tart a társalgás, ahol te utoljára angolul tartottál. Been there, done that. És ez nem gonoszságból történik vagy rosszindulatból, hanem szimplán élik az életüket, amibe nagyon szívesen engednek becsatlakozást, de angolul hosszútávon ez nem fog menni. Véleményem szerint itt ütközik ki a legsarkalatosabban, hogy mennyivel másabb ott élni valahol, mint csak pár hétig tartózkodni.

5. Mindig legyen hová menni…

Az egyik kulcsa a nem bezárkózásnak, hogy mindig szervezzetek magatokat programot. Ez alatt nem egy júliusi nyaralásra gondolok, hanem egy rendszeresített randi estére például, amikor kicsit kimozdultok együtt. Nálunk ezek általában a csütörtök esték. Elmegyünk, eszünk valahol egy jót, iszogatunk, vagy kávézunk, vagy esetleg utána még sétálgatunk, vásárolgatunk, nézelődünk vagy mozizunk egyet. Nem kell semmi bonyolultat tervezni. Ha sokat vagy egyedül, akkor felértékelődnek azok az alkalmak, amikor van lehetőséged egy szebb sminkre vagy felvenni „azt” az új ruhát… és ilyen esetben érdemes ezeket az alkalmakat tudatosan megteremteni.

Van még valami, amit hozzáadnátok a felsoroláshoz? Esetleg tipp a ti tapasztalataitok alapján? :)

Kövessetek Instagrammon ITT még több érdekességért és tartalomért! :)