Munkavállalás Törökországban külföldiként, avagy lehetséges-e egyáltalán?

Munkavállalás Törökországban, avagy lehetséges-e egyáltalán?

Már régóta szerettem volna írni egy ilyen cikket, de igazság szerint kicsit féltem, mert jelenleg én magam nem dolgozom, és nem akarnám, hogy esetlegesen visszás hatása legyen, mondván „mit magyarázol erről, te úgysem dolgozol éppen”... De aztán rájöttem, hogy igazából pont ezzel tudom megvilágítani nagyon jól azt a szituációt annak, aki ideérkezik, mert úgy döntött, hogy itt próbálna szerencsét ilyen-olyan okoknál fogva, vagy pedig csak fontolgatja a Törökországban való munkavállalást, mert azt hallotta, hogy Törökország olcsó ország (ezt a poént még az elején lelövöm, nem az.), meg alapvetően egy jó klímájú, kellemes hely (ez viszont igaz). Előre szeretném leszögezni, hogy ez nem valamiféle útmutató a törökországi munkavállaláshoz, vagy akár tévedhetetlen gazdasági elemzés Törökországról, ez csak egy vélemény néhány információval, és saját tapasztalattal. 

Tehát... lehetetlen Törökországban külföldiként munkát vállalni (legálisan, tegyük hozzá, hiszen mindig akarjunk többet, határ a csillagos ég...)? Nem. Egyáltalán nem az, sok dolgozó külföldi van jelenleg is. A lehetetlen szó helyett inkább használjuk az „igencsak korlátozott” kifejezést. És miért van ez?

Legtöbbször, ha valaki külföldre költözik, akkor azt látom, hogy sokaknál megvan az a hozzáállás, hogy „ó, én a jég hátán is megélek, és elvégzem a legaljább munkát is, ha azon múlik. Majd lesz valahogy, hiszen senki nem kezdi legfelülről”. Illetve ehhez nem is kell külföldre menni. Hiszen mi az első gondolatunk, hogyha esetleg szorult helyzetbe kerülünk munkaügyileg? „Nem gond, ha kell megyek takarítani is, meg szemetet szedni vagy pénztárosnak vagy akármi” (félreértés ne essék, nem nézek le senkit, aki ezeken a területeken dolgozik, csak például Magyarországot nézve a hipermarketek általában mindig hirdetnek pénztáros állásokat azonnali felvétellel, ami így nehéz anyagi helyzetbe kerülve, hamar elérhető sokaknak, ezért hoztam ezt példának).

Azonban Törökországban külföldiként azzal kell szembesülnünk, hogy sokszor hiába van akarat, és hiába van meg ez a mentalitásunk, nemhogy legfelülről, de még legalulról se kezdhetünk. De miért van ez?

Alapvetően a török munkaügyi piac abszolút le van zárva és lényegében sok értelemben el van lehetetlenítve a külföldi munkavállalók elől olyan szabályozásokat alkalmazva (erről írok még bővebben), amik csak egy nagyon kis rést hagynak a legális munkavállalásra (illegálisan pedig ne vállalj munkát, mert nagy eséllyel a fizetésedet nem fogod látni, és akkor még örülj, hogy sikeresen elkerülted a több ezer lírás büntetést – de amúgy is kevés a munkáltató, aki ilyen rizikót vállalna, mivel az esetleges büntetésből vígan alkalmaz két török állampolgárt legálisan, akikből pedig a történelmi munkanélküliség ráta idején van bőven elég). Ez egyébként teljesen érthető, hiszen Törökország társadalma rendkívül fiatal, tehát rengeteg a szabad munkaerő, illetve pedig a munkanélküliséggel gazdasági krízis nélkül is voltak gondok. Rengeteg általános foglalkozás például teljesen tiltott külföldiek számára. Arról nem is beszélve, hogy van ez az elterjedt tévhit, hogy Törökországban aztán mindenki mennyire nyitott, és szeretik az embereket. Na, ez nincs így. A kulcsszó a VENDÉGszeretet, erős hangsúllyal a vendég szócskán. Törökországban a vendéget szeretik. A vendéget, aki aztán három nap múlva hazamegy (addig megfürösztjük baklavában és teában, és azt fogja hinni, hogy ez a legparadicsomibb hely a világon), és esze ágában sincs itt maradni, és beleszólógatni a mi dolgainkba. A gond ott kezdődik, amikor a vendég maradni szeretne. Az már egy nagy no-no. Ezért külföldiként, ha  a szabályozások nem lennének elegek, a berögzült szokások alapból elidegenítik a külföldi munkavállalót, mivel a török munkaerő piac még törökök felé is szinte teljes mértékben ismeretségi alapon működik. Persze, ilyesmi Magyarországon is van, de nem tudom, mivel tudnám érzékeltetni, hogy itt szinte csak ez van. A hangsúly a „szinte csak ez van”-on van.

Másrészt pedig Törökország (ha az ellehetetlenítő jogi környezet nem lenne elég) egy jelenleg jó ideje egy súlyos gazdasági recessziót megélő ország, sok értelemben, területen nagyon-nagyon rossz helyzetben léve. Persze, vannak nagyon szép dolgok, építkezések van szép híd, dzsámi, repülőtér, meg sok szép, magas épület, (meg az a csalóka érzet, hogy "ó, itt minden nagyon olcsó, milyen jó!", nem, nem az egyáltalán, csak a forint értékelődött fel a lírával szemben) de hát a magyar gazdaság se pörög csak azért, mert van kisvasút meg stadion. Ezt azért tartottam fontosnak ennyire egyszerűen, durván leírni, mert sok helyen látom azt a közkeletű tévedést, hogy „ó, bezzeg a török gazdaság az csúcson van, ott pörögnek”. Nem. Egyáltalán nem, sajnos nagyon komoly problémák vannak.

Ezek mellett ott vannak a már említett szabályozások is, amik abszolút megkötik a munkáltató kezét. Tehát, ha valaki mégis külföldi foglalkoztatására adná a fejét, annak fel kell mutatnia, hogy ő foglalkoztat elegendő török állampolgárt ahhoz, hogy egyetlen külföldinek munkát adhasson (bizony, minden külföldire öt másik török állampolgárnak kell munkát adnod – ez az általános felállás, de mint sok szabály, területenként változhat), majd ezen felül még fel kell mutatni elég anyagi fedezetet, tőkét az adott cégben (továbbra is csak azért, hogy azt az egyetlen emberkét foglalkoztassuk), majd ha mindez még nem lenne elég, munkakörönként meg van szabva, hogy a külföldi munkavállalónak a török minimálbér hányszorosát kell megfizetnie a munkáltatónak (olyan egyszerű munkakörben is mint például egy eladói munkakör).

Tehát külföldiként ott vagy, hogy hiába vállalnál el bármit, az esetek nagy részében egyszerűen nem tudsz versenyezni a török állampolgárokkal, mert lehetetlen. Mert őket szinte azonnal lehet alkalmazni szinte „semmi” pénzért, rájuk nem kell várni, a nagy munkanélküliség miatt, és az országban tapasztalható reménytelen jövőkép miatt azonnal találsz szinte bármire munkaerőt, aki másnap munkába áll akár minimálbérért is (ami itt sajnos jóval elterjedtebb mint Magyarországon), szóval minek vesződnének velünk? Arról nem is beszélve, hogy az itteni munkatempó meg munkáltatói jogok teljesen más dimenzióban mozognak, mint Magyarországon. Itt a magánszektorban heti hat napos az átlagos munkahét (persze, a szombatot félnapnak fogják hazudni, de az annyit jelent, hogy szombaton délután öt helyett már fél ötkor hazamehetsz. Nem nagyszerű? Túlórapénzről még nem hallottunk. Azt eszik vagy isszák? Létezik egyáltalán olyan, hogy "túl"óra?), és szabadság mint olyan nem igazán ismert fogalom (az első évben például nulla, az az 0 a szabadnapjaid száma, majd pedig egy év munka után lesz 14 napod egész évben a következő 5 évben).

„Hagyományosan” az szokott lenni, hogy aki itt külföldi dolgozik, az vagy angoltanár (erre még visszatérek) vagy valamiféle „nanny”, bébiszitter, házvezetőnő egyvelege vagy pedig nemzetközi cégnél dolgozik (amire mondjuk más szabályok az érvényesek) vagy pedig annak a szerencsés kis százaléknak a tagja, akikre rámosolygott a szerencse, és „csak úgy” találtak munkát valamelyik másik szektorban (ilyennel még nem találkoztam, de biztos van, írjon nekem, örüljünk együtt, emeljük az ayrant a sikerére, vigyük hírét a nagyvilágban, mindig szükség van reményre!).

Említettem az angoltanárságot... Nos, jó magam a közelmúltban kicsit kiegészítettem a képesítésemet, egy bizonyítvánnyal, amivel immáron jogosult lettem a törökországi magániskolákban (az itteni oktatási rendszerről is tervezek írni bővebben, egyelőre legyen elég annyi, hogy itt a magániskolák nagyon elterjedtek, és nem feltétlen olyan „elit fogalom” mint például Magyarországon, és a szülők ide járatják a gyerekeiket abban a reményben, hogy félévente egymillióért majd valamiféle oktatásban fognak részesülni. Ez egyébként teljességgel hiú remény...), illetve nyelviskolákban tanítani. Ezek rendszeresen keresnek külföldi tanárokat, hiszen külföldit foglalkoztatni presztízs és menő (na, nem annyira, hogy munkavállalásit is kapjál). Gondoltam (én kis naiv...) felbuzdulva ezen, hogy akkor körbenézek a munkaerőpiacon.

Természetesen ismeretség által (hogy is másképp) a következő héten már be is hívtak egy itteni ismert magániskolába interjúra és próbaórára. Azt már eleve elvetettem, hogy eszükbe jutna megadni azt a fizetést, ami tanárként egy külföldinek járna a törvény szerint (a minimálbér háromszorosa, most ez 2020-ban 6.972 líra, durván 327 ezer forint – nem tudom garantálni, hogyha két hét múlva olvasod, akkor ez még mindig ennyi. Addig lehet kétszer összeomlik a líra), de amikor az interjú próbaóra utáni másik felét azzal kezdték, hogy ugye remélem tudom, hogy a munkavállalási engedély az nagyon drága (értsd, eszünk ágában sincs kiváltani neked semmi ilyesmit, és eszünk ágában sincs normális bért fizetni, pont emiatt), és hát jaj... Akkor már tudtam, hogy ennek itt vége, és felesleges beszélgetünk tovább egymással, mert a vége úgyis valami „zsebpénz ajánlat” lesz biztosítás, járulék, juttatás (nyugdíj... teljesen agyament elképzelés, tudom, mit nekem szociális biztonság, éljünk veszélyesen...) bármi nélkül. Úgyhogy, majd inkább folyt.köv. miután már nem kell maszkban járkálnunk mindenfelé. 

Egy másik fontos információ, hátha valaki ezen töprengene... a török állampolgárral való házasságkötésnek semmi előnye nincsen a munkavállalás terén. Nem jár a házassággal  együtt automatikusan valamiféle független munkavállalási kártya (vagy ilyen egyéb mítikus tárgy), ugyanúgy külföldi maradsz, csak maximum már ki  fogják tudni ejteni a vezetéknevedet, miközben elmagyarázzák, hogy miért nem váltanak ki neked munkavállalási engedélyt. Ja, meg hát persze, feltárul egy kis fény az alagút távoli végén, hiszen házasságkötés után három évvel (legutóbb még annyi volt), lehet jelentkezni török állampolgárságért. 

Összefoglalásképpen... Lehetetlen Törökországban munkát vállalni? Nem, nem tartom annak. Sok szempontból például, ha valaki egy saját üzlettel akarna itt kezdeni valami, lehet, még szerencsés is lenne. Nehéz Törökországban munkát vállalni? Szerintem nagyon nehéz. Manapság még török állampolgárként is. Javasolnám, hogy most ide gyere, ha ide vágysz, de van más opciód? Semmiképpen. Nem negativitásból, vagy mert én akarnám learatni az összes babért a török munkaerőpiacon, hanem szimplán azért, mert jelenleg vannak sokkal jobb lehetőségek magyar útlevéllel a zsebben. De ha mégis mindezek ellenére, itt szeretnél dolgozni, akkor a legjobb befektetés, amivel kezdheted, az az, hogy megtanulsz egy erős folyékony szinten törökül, mert sokaknál látom azt, külföldi csoportokban főképp, hogy ide akarnak jönni dolgozni, és felsorolnak tíz nyelvet, hogy ők mindent beszélnek az angoltól kezdve a francián át a szuahéliig, a három diplomájuk mellé, majd odaírják a végére, hogy "és egy kicsit törökül is, de nagyon meg akarom tanulni azt is, mit tudok dolgozni?". Kis szerencsével persze találhat valamit, esetleg pont nyelvekkel, vannak ilyen munkák persze, de külföldiként az itteni munkaerőpiacon való érvényesüléshez elengedhetetlen a folyékony török tudás, és nem számít egyáltalán semmilyen plusznak, hiszen az esetek többségében ez csak annyit jelent a munkáltató felé, hogy "igen, az illető képes lesz kommunikálni a kollégáival", ami elég elengedhetetlen a munkák nagy részéhez (természetesen ez egy átlag török munkahelyre vonatkozik, nem egy speciális helyzetű multinacionális cégre, ami teljesen más szabályokkal dolgozik). 

Kövessetek Instagrammon ITT még több érdekességért és tartalomért! :)